Az autizmusról dióhéjban

„A görög autosz szó azt jelenti, hogy én. Már az elnevezés is arra utal, hogy az autisták elzárkóznak a személyes kapcsolatoktól, és belső világuk felé fordulnak. Ha egy gyermek semmilyen személyes kapcsolatot sem tud kialakítani, akkor "extrém autista magányról" beszélünk. Már csecsemőkorukban sem létesítenek testi kapcsolatot szüleikkel, megmerevednek, ha bárki hozzájuk ér. Később nem tartanak szemkontaktust, teljes érdektelenséget mutatnak más emberek, még az édesanyjuk iránt is. Úgy tűnik, egyáltalán fel sem ismerik az embereket, csak eszközként használják őket, például létraként, ha el kell érni valamit. Viszont erősen kötődnek élettelen tárgyakhoz, melyekkel órákig képesek ugyanazt a mozdulatsort végezni.”(Dr. Ranschburg Jenő: Pszichológiai rendellenességek gyermekkorban. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest 1998.)

Tehát az autizmus spektrumzavar egy sokoldalú jelenségkör.

De vajon mi zajlik le a szülők lelkében, ha gyermekük autista tüneteket mutat?

Bizonyos esetekben tabuként, vagy csak alig beszélnek róla, mert szégyellik, hogy gyermekük fogyatékossággal él, vagy pont ellenkezőleg, amikor nem akarnak, vagy nem tudnak tudomást venni arról, hogy szeretett gyermekük más, mint a többi. Az utóbbi hozzáállás általában az első gyermekét váró párok esetében fordul elő, akik előre elképzelik, hogy milyen szép, okos … lesz gyermekük, s ilyennek is látják Őt. Pedig a valóságban nem éppen ilyen. A szülők ilyenkor nagyon nehéz helyzetbe kerülnek, mert vagy számíthatnak tágabb családjuk, barátaik elfogadására, támogatására, vagy nem. Előbbi esetben az okozhat nehézséget, hogy a pár tudja a segítő szándékkal kapott információkat szelektálni, ugyanis mindenkitől sokféle okosságot hallanak, kapnak könyveket, jótanácsokat stb. Előfordulhat, hogy az autizmus spektrumzavar tényét már a szakértői bizottság szakemberei is megállapították, tehát rendelkezik a gyermek ún. „szakértői papírral”, de a szülők „nem látják a fától az erdőt”, azaz utódjuk hiányosságait, fejlesztésre szoruló gyengeségeit. Ez akkor válhat veszélyessé, ha több gyermeke is van a családnak, és a másik egészséges. Általában ilyenkor a szülők minden figyelme a sérült gyermek felé irányul, és az egészségeset „elhanyagolják”. Ilyenkor a testvér is a sérült gyermekhez hasonló tüneteket produkál, azaz tudatos utánzást végez, hogy Ő is a figyelem középpontjába kerülhessen, vagy mindezektől teljesen függetlenül pl.: szorongást, befordulást fog produkálni.

Henter Gábor László

pszichológus